Magyarul Srpski

Készítsünk hagyományos használati tárgyakat! - A képzésről

ISMERTETŐ A PROJEKTRŐL

A Pavafo Egyesület a Bethlen Gábor Alap támogatásával képzést szervezett "Készítsünk hagyományos használati tárgyakat!" - Képzés vajdasági magyar kézműveseknek címmel. Olyan érdeklődők jelentkezését vártuk, akik kézművességgel foglalkoznak, illetve szeretnének foglalkozni. A képzés 2016. október 5-én vette kezdetét, és az előadások és gyakorlati órák október és november folyamán, szerda délutánonként kerültek megrendezésre. A képzés keretében három technikát sajátított el az összesen 25 résztvevő: a szalma, a csuhé és a gyékény megmunkálását.

A képzés helyszíne a palics helyi közösség volt, míg a záró rendezvénynek és az elkészült tárgyakból szervezett kiállításnak a Palicsi Könyvtár adott otthont.

A Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően a részvételt ingyenesen biztosítottuk, vagyis a résztvevők az előadásokon kívül megkapták a tananyagot, a munkához szükséges eszközöket és az alapanyagokat is. A technikák elsajátítása után záróvizsgát tettek, valamint a képzés végén oklevelet vehettek át. A megismert technikákkal készült használati tárgyakat egy kiállítás keretében 2016. december 7-én a Palicsi Könyvtárban be is mutatták.

 

A Pavafo Egyesület 2015-ben sikerrel megvalósította A női kézművesség útja elnevezésű márka kiépítése című projektjét. Ennek keretében számos, kézműves termékek előállításával foglalkozó nőt ismerhettünk meg, akiket a gazdasági lehetőségeik kiaknázására tanítottunk. A mostani projekttel a termék-kínálatukat szerettük volna bővíteni. Tekintettel a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetre, szeretnénk a még itthon maradóknak egy lehetőséget felkínálni azáltal, hogy megtanítjuk őket néhány hagyományos kézműves technikára (csuhézás, gyékényezés, szalmafonás). A képzés alatt elsajátíthatták ezeket a régi mesterségeket, és így maguk is tudnak majd hagyományos tárgyakat (pl. kosarat, szakajtót, alátétet, szalmakalapot stb.) készíteni. A hosszú távú célunk az, hogy az így előállított termékeket értékesítve bevételhez jussanak, ezzel erősítve a vajdasági magyar nők gazdasági erejét.

Képek a képzésről

A sajtóból

FELHÍVÁS KÉZMŰVESEK SZÁMÁRA

A Pavafo Egyesület a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával képzést szervez "Készítsünk hagyományos használati tárgyakat!" - Képzés vajdasági magyar kézműveseknek címmel. Olyan érdeklődők jelentkezését várjuk, akik kézművességgel foglalkoznak, illetve szeretnének foglalkozni.

A képzés kezdő időpontja: 2016. október 5., szerda, 16 óra. A további találkozók időpontjait ekkor egyeztetjük a résztvevőkkel. Az előadások és gyakorlati órák október és november folyamán, szerda délutánonként és szombat délelőttönként kerülnek megrendezésre. A képzés keretében három technikát sajátítanak el a résztvevők: a szalma, a csuhé és a gyékény megmunkálását.

A képzés helyszíne: Palics Helyi Közösség, 24413 Palics, Spliti fasor 1.

A Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően a részvétel INGYENES, vagyis a résztvevők az előadásokon kívül megkapják a tananyagot, a munkához szükséges eszközöket és az alapanyagokat is. A technikák elsajátítása után záróvizsgát tesznek, valamint a képzés végén oklevelet vehetnek át. A megismert technikákkal készült használati tárgyakat egy kiállítás keretében be is mutatják.

Részvételi szándékát kérjük, jelezze legkésőbb október 3-ig a pavafo@gmail.com e-mail címen, vagy telefonon a 024/754-018 illetve a 063/850-17-80 számok egyikén, Márton Kovács Tímeánál.

Bővebben a projektről:

A Pavafo Egyesület 2015-ben sikerrel megvalósította A női kézművesség útja elnevezésű márka kiépítése című projektjét. Ennek keretében számos, kézműves termékek előállításával foglalkozó nőt ismerhettünk meg, akiket a gazdasági lehetőségeik kiaknázására tanítottunk. A mostani projekttel a termék-kínálatukat szeretnénk bővíteni. Tekintettel a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetre, szeretnénk a még itthon maradóknak egy lehetőséget felkínálni azáltal, hogy megtanítjuk őket néhány hagyományos kézműves technikára (csuhézás, gyékényezés, szalmafonás). A képzés alatt elsajátítják ezeket a régi mesterségeket, és így maguk is tudnak majd hagyományos tárgyakat (pl. kosarat, szakajtót, alátétet, szalmakalapot stb.) készíteni. A hosszú távú célunk az, hogy az így előállított termékeket értékesítve bevételhez jussanak, ezzel erősítve a vajdasági magyar nők gazdasági erejét.